Törő Gábor

MórKapucinus tér 3.2. választókerület
2014 Sep. 10 15:31

Újabb felújítások kezdődtek Móron

Az út és járda- felújítási program 2014. évi harmadik ütemében megvalósuló két beruházás munkaterületeit adták át Móron. Szerdán sajtó jelenlétében alapkövek elhelyezésével hivatalosan is megtörtént a munkaterületek átadása a megye és a város vezetőinek közreműködésével. A mintegy 75 millió forintos beruházásból új utat és parkolókat építenek.

Újabb felújítások kezdődtek Móron


Az eredményes közbeszerzésnek köszönhetően az út és járda- felújítási program harmadik ütemében, egyidőben két móri városrészében építenek új útburkolatot és alakítanak ki parkolóhelyeket. Elsőként a Velegi út 8-10. házszámok mögötti út - és parkoló felújítás helyszínét adták át. Fenyves Péter, Mór Polgármestere, Törő Gábor, a város országgyűlési képviselője, Dr. Molnár Krisztián, Fejér megye főjegyzője és Dr. Istvánfalvi Dávid, a körzet önkormányzati képviselőjelöltje helyezték el jelképesen az első szegletkövet.

Majd ezt követően a Dózsa György utca páratlan oldal mögötti parkoló és szervizút felújítás II. ütemének munkaterület - átadása következett a Mór-Dózsa György út következett. A munkaterületet Fenyves Péter, Dr. Molnár Krisztián és Arany Tamás, a körzet önkormányzati képviselője adták át az alapkő elhelyezésével.

Törő Gábor

Mór, Kapucinus tér 3.
eseménynaptár